MOL csapat Lovaglás Blog

Kovács Henri hiba nélkül lovagolt a hétvégén

2011.04.12. 23:01 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Kovács Henri az elmúlt hétvégén a Mezőhegyesi Ménes SE által megrendezett díjugrató versenyen vett részt. A nyitott pályás viadalon a fiatal lovas a 125 és a 130 centis versenyen indult. Azonban ő sem gondolta, hogy végül ilyen remekül teljesít majd.

Előbbit amolyan ismerkedésnek szánta új lovával Comparival. Azonban annyira jól érezték egymást és a pályát, hogy hiba nélkül teljesítették. Ezek után a második versenyen már komolyan odatették magukat és itt is hibátlanul mentek. Nulla verőhibával, 78.96-os idővel, - közel öt másodperccel jobbal, mint a második helyezett – értek célba. 

„Comparival három hónapja dolgozom, eddig idomító munkám és ugró munkám volt vele. Fedett pályán nem is indultunk, őt csak a szabadtéri versenyekre készítettem fel. Nyolc éves, de még rutintalan, a nagyobb, komolyabb pályákra még fel kell építeni” – mondta Henri a hétvégi nagy sikert hozó lováról.  

A fiatal magyar lovas legközelebb a hétvégén egy országos minősítő versenyen indul, ahol 5-6-7 éves lovaknak lesznek minősítő számok. „Én két 5 évest és egy 6 évest lovagolok, de ezek csak amolyan edzésnek felelnek meg május eleji nagy versenyekhez” 

Henri számára egyébként is eseménydús lesz a tavasz és a nyár eleje, hiszen a mostani kecskeméti verseny után következik a május eleji kiskunhalasi nemzetközi verseny. Utána Linzben áll rajthoz egy kétcsillagos nemzetközi versenyen, majd a Nemzeti lovardában lesz egy díjugrató viadal, de mint elmondta, ennek a megrendezése még kérdéses.  

Henri ezeken a versenyeken a már említett Comparival, kedvencével Bajnok de Koxival, és egy új 5 esztendős lóval, Csacsacsával indul. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-lovaglas.blog.hu/api/trackback/id/tr822821737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása