Kovács Henri október közepén költözött ki Franciaországba. A fiatal díjugrató a korábbi klasszis Hervé Godignon invitálására ment ki, hogy a jövőben az ő irányítása mellett készüljön. A karácsonyi ünnepekre azonban hazatért és szülőfalujában Balástyán töltötte az ünnepeket. Természetesen a nagy lakomák mellett a lovaglás sem maradt ki a programból.
„Az itthon töltött napok alatt minden nap lovagoltam, délelőtt és délután is. Jó volt az itthoni ismerős lovakkal találkozni és az ismerős helyeken lovagolni” – mondta Henri, aki 29-én már vissza is repült Párizsba.
Az itthonlét alatt természetesen a barátnőjével is rengeteg időt töltött, hiszen amióta kint van, csak kétszer tudtak találkozni. A kedves hölgyről csak annyit mondott, hogy ő is lovagol, de alacsonyabb szinten, mint Henri.
„Januárban csak edzések lesznek, nem indulok semmilyen versenyen sem. Az első jelentősebb fedett pályás viadalra februárig kell várni, akkor indul az igazi versenyszezon” – mondta Henri.
A 22 éves klasszis elismerte, szokatlan volt számára megszokni a kinti légkört, még úgy is, hogy profi körülmények között készülhet és tényleg csak a lovaglással kell foglalkoznia. Mindenesetre hamar megszokta a kinti életet és az eltelt időben - elsősorban közvetlen stílusa miatt - számos barátra tett szert.
„Egészen más, ha te állítod össze az edzésprogramodat és annak alapján készülsz, vagy van egy adott program és abba kell beilleszkedni. Sokszor unalmas a monoton edzésmunka, de tudom, hogy a fejlődésem érdekében, és azért, hogy a nemzetközi mezőnyben is komoly eredményeket érjek el, szükség van rá”.
Henri elmondta, nagyon örült, hogy haza tudott jönni az ünnepekre, nagyon jól érezte magát. Karácsonyra sok kis apróságot kapott, de a legnagyobb örömöt az jelentette számára, hogy a jelenleg Belgiumban készülő bátyja is haza tudott jönni és együtt volt az egész család, mindenki elmondhatta mi minden történt vele az elmúlt hetekben, hónapokban.
„Még nem tudom hol töltöm a szilvesztert, lehet, hogy maradok Párizs környékén, de a bátyám akkor már kint lesz Belgiumban és ő is hívott, hogy töltsük együtt az év utolsó napját” – mondta az idei évben számos hazai és nemzetközi versenyen is remeklő lovas.
Henri a 2012-es évre nem tesz különösebb fogadalmat, de bízik benne, hogy legalább annyi versenyen tud majd diadalmaskodni, mint idén tette. Hosszabb távú tervei között ugyanis a 2013-as Európa-bajnokság és a 2014-es világbajnokság, valamint a 2016-os Rió de Janeiró-i olimpia szerepel.