Kovács Henri továbbra is tartja remek formáját. Mezőhegyesi győzelme után Kecskeméten is remekelt. A jelentős mezőnyben három győzelmet sikerült szereznie.
„Pénteken Bajnokkal hetvenöt indulóból lettem első, Carrascoval pedig az ötéves lovak versenyén második. Compari is hibátlanul ment, de vele nem mentem időre, mert egyelőre az összeszokás a fontos”- számolt be saját teljesítményéről a 21 esztendős díjugrató. Szerencsére szombaton is maradt a jó forma Calydonnal megnyerte a 6éves lovak minősítő versenyszámát és Rádiháza Csacsacsával második lett az 5 évesek közt. Ezzel azonban még nem volt vége a sikereknek, vasárnapra is maradt egy első hely.
„Ezúttal Carrascóval sikerült megnyernem az 5 éves lovak kategóriáját. Compari és Bajnok is hibátlanul ment 135cm-es magasságon, de ez alkalommal Comparival voltam gyorsabb és a sok indulóból 5-dik helyen végeztem amivel meg voltam elégedve”.
Henrinek az elkövetkezendő hetekben is igencsak sűrű lesz a programja. A fiatal díjugratónak előbb Kiskunhalason, majd Ausztriában kell jelentős versenyeken helyt állnia.
A legközelebbi hétvégén csütörtöktől vasárnapig Kiskunhalason indul, ahol négy lóval is versenybe száll. „Compari és Bajnok mellett még egy lóval Calydonnal és egy saját nevelésű lovunkkal Linneával fogok lovagolni. Comparival szeretnék a vasárnapi nagydíjban indulni ha az előző napokban jó formát mutat”.
A halasi hétvége után szerdán Ausztriába utaznak, egészen pontosan Linzben lesz egy CSI** nemzetközi verseny. Itt 3 lóval (Compari, Bajnok, Calydon) fog részt venni.
Ezután egy hétvégét pihennek Henri és lovai, majd itthon Zsanán fognak versenyezni fiatal lovakkal. Ez csak egy egynapos területi verseny lesz, de a gyakorlásra épp megfelelő. Utána Június 03-04-05-én lesz Mezőhegyesen egy országos verseny, ahol a fiatal magyar tehetség szintén szeretne kiemelkedően teljesíteni.
Henri az elmúlt hetek teljesítményével elégedett, és folytatásban valószínűleg ugyanezzel a szisztémával fogják a hazai illetve külföldi versenyeket szervezni, és remélik az eredmények is hasonlóan jók lesznek.