A díjugrató Kovács Henri az elmúlt hetekben ahol elindult, ott biztosan nyert is valamit. Ezt a szokását az elmúlt hétvégén sem szakította meg. A szlovákiai Pezinokon rendezett nemzetközi versenyen ismét remekelt. A Pozsony melletti viadal egycsillagos nemzetközi verseny volt, és Henri már az első számban diadalmaskodott.
„Ezúttal egy új lóval Canutóval indultam és a kiskör versenyszámban az első helyen végeztem. Szombaton az újabb versenyszámban ugyan csak negyedik lettem, de mivel itt is Canutóval indultam, ez is elfogadható eredmény volt” – értékelte a hétvége első versenyét a 21 esztendős lovas.
A szombati nap azonban egy különleges és roppant látványos versenyszámot is tartogatott, ugyanis a nap végén úgynevezett korlátugrást rendeztek. Ebben kitartásos magas ugratással kell menni hat akadályt, melyek egymástól egyenlő távolságra vannak, és egyre magasabbak. Az egymástól 11 méterre elhelyezett akadályok közül a legelső a legkisebb, a legutolsó a legmagasabb.
"Nagyon nehéz egy verseny, a lovak képességeit alaposan próbára teszi. Comparival indultam, a 170 centis akadályt még átvittük, de a legutolsó 180-ast levertük. Ennek ellenére megnyertem a versenyt, ami után többen is gratuláltak”.
Vasárnap ismét Canuto nyergében indult, és ismét futamot nyert. A Nagydíjon azonban már ismét a megszokott Comparival ment, és akadályhibája ugyan nem volt, de a vizesárokba beleléptek, így az ötödik helyen zárták a viadalt.
Természetesen a versenyen indult testvére Kaarlo is, aki ezúttal otthon hagyta legjobb lovát, de így is szerzett egy ötödik helyet. Henri legközelebb Mezőhegyesen indul, ahova a tervei szerint csak fiatal lovakat visz, de ismerve az idei eredményeit, nem lenne meglepő, ha velük is sikeres lenne.