Kovács Henri számára lovaglás nélkül telt az elmúlt hétvége. A fiatal díjugrató ugyanis komoly sérüléssel bajlódik, melyet legutóbbi versenyén szedett össze. Wiener Neustadtban (Bécsújhelyen) még csak a bemelegítés zajlott, de egyik kedvenc lova Calydon elesett, így a fiatal díjugrató is leesett a nyeregből. Azonban amikor a lova felállt, pont a combjára lépett.
„Valamennyire rendbe jöttem, ezen a hétvégén már versenyezni fogok. A múlt hetet teljesen ki kellett hagynom olyan fájdalmaim voltak és a lábam is elég csúnyán nézett ki. Most kedden ültem először lovon, és még éreztem egy ki fájdalmat, úgy döntöttem a hétvégén indulok Nyíregyházán” – mondta a fiatal díjugrató, aki éppen lovagolt, amikor megkerestük.
Henri elmondta, jelenleg is vannak fájdalmai ennek ellenére rajthoz áll a hétvégén. Az ultrahangos vizsgálat nem állapított meg sem ínszalag, sem izomszakadást, így az orvosok rábízták a döntést.
Persze ha Henrin múlt volna, ő már a múlt heti Székesfehérvári versenyen is indult volna, de mérlegelt és végül úgy döntött, nincs értelme hősködnie, hiszen a lába akkor még nagyon fájt.
„Jelenleg ha mozgok, sétálok, akkor nincs vele gond, ha sokat ülök egy helyben, akkor fáj még. Amíg Szegedről Nyíregyházára vezettem a kamiont, már nagyon fájt, de aztán megmozgattam kicsit és jobb lett” – mondta Henri.
Jelenleg az sem zavarja, hogy a lovon ülve pont a combja azon része ér a nyereghez, amelyik megsérült. Ennek köszönhetően kicsit furcsa tartással ül a lovon, mert el kell tartania a lábát a nyeregtől, amit egyébként szorítania kellene.
„Lehet, hogy ezúttal nem tudom folytatni a jó sorozatomat, amit elkezdtem, előfordulhat, hogy most nem nyerek nyolc futamot, mint Domaszéken, de jelenleg annak is örülök, hogy ismét lovagolhatok”.
Henri úgy érzi, nem fogja befolyásolni a teljesítményét korábbi sérülése, de előfordulhat, hogy egy-egy ugrásnál nem lesz olyan bátor, mint korábban volt.
Nyíregyházán öt lóval indul – többek között a kedvenc Comparival -, részt vesz egy ötéves lovaknak kiírt minősítő versenyen, valamint egy utánpótlás korúaknak kiírt 130 cm-es akadályokkal ellátott összevetéses viadalon.